A nagy céges napelemes pályázat

A nagy céges napelemes pályázatElkészült a június 17-én délelőtt 10 órakor megnyíló 15 milliárd forintos keretösszegű céges napelemes pályázat kitöltőprogramja, azaz már el lehet kezdeni felvinni a támogatási kérelmek 

adatait a rendszerbe - derül ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent rövid közleményben.



Május közepén jelentették be, hogy június közepén megnyílik a "GINOP-4.1.3-19 Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című felhívás és egy egyszerűsített támogatási konstrukcióban kérhetik a cégek az egyenköltség melletti támogatást. Fontos tudni, hogy a pályázat folyamatos elbírálású, azaz a beérkezés sorrendjében történik és a keret kimerüléséig lesz nyitva a konstrukció.

Kizárólag napelemes rendszer telepítésére lehet pályázni azért, hogy a cégek a saját fogyasztásukon tudjanak spórolni. 

Néhány fontos további részlet: 

  • 1,5-3 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a cégek
  • 7,5-15 kWp teljesítményű fejlesztésekre lehet pályázni, azaz tényleg kis kapacitású, saját, villamosenergia fogyasztás kiváltási célú fejlesztésekről van szó
  • 5-10 ezer nyertes pályázatra számítanak az 1,5-3 millió forintos elnyerhető támogatás alapján
  • a vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 100%-a lehet, de fontos, hogy a napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket. Ez azt jelenti, hogy nem tényleges költségek alapján történik a támogatás, hanem az iparági adatok alapján megállapított egy összegű átalányár alapján. Az érvelés szerint a fix összegű támogatás arra ösztönzi majd a pályázókat, hogy ne árazzák túl a projekteket, hanem érdekeltek legyenek a minél alacsonyabb napelem-beszerzési árban, hogy ezzel a saját projektjük támogatási intenzitását emelni tudják
  • a cégek az áramszámlájukból ezen fejlesztések hatására becslések szerint évi 4-800 ezer forintot tudnak megtakarítani projekttől függően
  • a 15 milliárd forintos pályázati keret azt jelenti, hogy a nyertes cégeknek négy évnyi áramszámla összegét adják oda vissza nem térítendő támogatások formájában
  • a pályázatot akkorra időzítették, amikor jelentősen emelkedő bérköltséggel néznek szembe a cégek, így ennek kigazdálkodásában az energiaszámla csökkenése is segíthet
  • a fenntartható rezsicsökkentés mellett az is fontos, hogy az éghajlatvédelemhez is hozzájárul ez a pályázat
  • csak olyan cégek pályázhatnak, amelyeknek van már legalább 3 lezárt teljes üzleti évük és a pénzt a közép-magyarországi régión kívüli fejlesztéshez kérik
  • olyan épületekre való napelem telepítésre lehet csak pénzt kérni, amelyben a kérelem benyújtását megelőző egy évben volt villamos energia felhasználás (tehát használatban volt)
  • a nagyobb cégeknek szóló napelemes pályázat (GINOP-4.1.4-19) is rövidesen megjelenhet majd.

Forrás: www.portfolio.hu