Megoldódtak a gondok a napenergiával?

Megoldódtak a gondok a napenergiával?A nap csak akkor tud az első számú energiaforrássá válni, ha a fejlesztők lehetővé teszik az energiaveszteségtől mentes tárolást. Egy izraeli cég azt állítja,

 hogy költséghatékony módszert dolgozott ki a probléma kiküszöbölésére.

 

A napenergiát a jövő energiájának tartják, de más értelemben is, mint ahogy szeretnénk. Inkább a holnapé, mint a máé a technológia. A napsugarak el tudnák látni az egész emberiséget és civilizációját a szükséges energiával, de a szolárenergia drága (az olaj és a gáz hasznosításához képest), s a sugarakból kinyert energia tárolása sem megoldott, főleg nem a napsütés nélküli és az esti órákban.

 

Az izraeli Brenmiller Energy nem kevesebbet állít, minthogy mindkét problémát megoldotta. A cég sivatagi telephelyén a szoláreszközök a sugarakat fogják be és egy helyre koncentrálják, ahol hőt termelnek és gőzmeghajtású turbinákat mozgat. A módszer ismeretes: szolártermikus energiának hívják.

 

Az izraeli mérnökök újítása az, hogy olyan rendszert dolgoztak ki, mely a föld alatt működik, vagyis az energiát a talaj alatt hatékonyan tudják tárolják, napsütés és világosság nélkül. A földalatti rendszer olyan “cementszerű” anyagot tartalmat, mely 520 Celsius fokra izzik. A pontos részleteket természetesen nem árulják el a fejlesztők. A szolár és gőzenergiát kombináló korábbi szisztémák olvadt sót használtak, ebben 24 óra alatt csak 5 %-os volt az energiaveszteség, állítja a Business Insider beszámolója.

 

A honlap szerint könnyen meglehet, hogy a nap/hőenergiás technológiák közül jelenleg ez a legköltséghatékonyabb a világon, vagyis ennek az elterjedése várható rövid időn belül.

 

Forrás: www.piacesprofit.hu