Hamburg: húsz éven belül autómentessé válni

Hamburg új terve: húsz éven belül autómentessé válniEgyre több város tűzi ki maga elé a célt, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentse az autós forgalmát. Hamburg szintén beállt ebbe a sorba, ők húsz éven belül szeretnének radikális

 változást elérni. Hamburg jelenleg is azon a tervén dolgozik, hogy a következő 15-20 évben szükségtelenné tegye a város autós forgalmát, vagy legalábbis oly mértékben csökkentse azt, hogy jóval zöldebb, egészségesebb és kellemesebb hellyé varázsolják a helyet, ahol élnek.

 

A város által javasolt, „Zöld Hálózat” elnevezésű terv szerint olyan mértékben fognak kiépíteni gyalogos- és kerékpárutakat, hogy azok az összes eddig meglévő zöld területet, parkot, nagyobb játszóteret és temetőt összekötik majd, valamint autómentes útvonalakat alakítanak ki a városi polgároknak.

 

Az így kapott új városszerkezet lehetővé teszi mind a lakosok, mind a turisták számára, hogy az egykor autóktól függő városban kerékpárral és gyalogosan is könnyen lehessen navigálni. A hálózat célja azonban jóval túlmutat ezen, globálisabb szinteket is érint. Hamburg elismerte ugyanis, hogy muszáj változtatniuk, amennyiben nem szeretnének tovább szenvedni a globális felmelegedés egyre súlyosodó következményeitől.

 

Egy közel autómentes város CO2 kibocsátása kétségtelenül alacsonyabb, ráadásul a zöld területek növelése is hozzájárul majd a heves esőzések és viharok okozta károk mérsékléséhez. Emellett a lakók általános egészségügyi helyzetére is kedvező hatással lesz, az új városkép ugyanis minden szabadidős tevékenységre lehetőséget biztosít anélkül, hogy ahhoz autóval messzire kellene utazniuk.

 

Forrás: www.tisztajovo.hu