Tájékoztató az otthonfelújítási támogatásról

Tájékoztató az otthonfelújítási támogatásrólTájékoztató a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásának igénybevételéhez

 

 

 

 

 

 

A Kormány a gyermeket nevelő családok otthon-felújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Kormányrendeletben (a továbbiakban: Rendelet) foglaltak alapján igényelhető egyszeri támogatással lehetővé teszi, hogy a gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeiken javítsanak. Ehhez a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) közreműködésével a Rendeletben meghatározott feltételekkel a központi költségvetésből vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásként otthon-felújítási támogatás vehető igénybe 2021. január 1-jétől 2022. december 31-ig.

 

A Magyar Közlönyben kihirdetett Rendelet a „Kapcsolódó dokumentumok” között megtalálható.

 

A kérelem benyújtása

 

A támogatási kérelem 2021. január 1-je után az alábbi módokon nyújtható be a Kincstárhoz:

 

  • Ügyfélkapus bejelentkezést követően online módon a SZÜF felületén elérhető elektronikus nyomtatvány kitöltésével, a szükséges adatok megadásával és az előírt dokumentumok, valamint nyilatkozatok becsatolásával,
  • postai úton megküldve a szükséges formanyomtatványt, illetve nyilatkozatokat, valamint ez előírt dokumentumok másolatát,
  • személyesen bármely kormányablakban szintén a szükséges formanyomtatvány, illetve nyilatkozatok, valamint ez előírt dokumentumok másolatának leadásával.

 

Az elektronikusan kitölthető és a papír alapon benyújtható formanyomtatványok a Kincstár honlapján hamarosan elérhetőek lesznek.

 

Az igényelhető támogatás összege

 

A támogatás összege az otthon felújítására fordított költségeknek legfeljebb az 50%-a lehet, amely azonban nem lehet több 3.000.000,- Ft-nál. Fontos szabály, hogy a Kincstár által kiutalt támogatás összegében a vállalkozási díj és az anyagköltség 50-50%-ban oszlik meg. Tehát a benyújtott kérelemben csatolt számlák között feltétlenül kell lennie vállalkozási díjat és anyagköltséget tartalmazó számlának is.

 

 

Példák:

  1. Felújítás teljes költsége:   6.000.000,- Ft

Anyagköltség:                   4.500.000,- Ft

Munkadíj:                         1.500.000,- Ft

Kifizethető támogatás:     3.000.000,- Ft

Tekintettel arra, hogy a támogatás összegében az anyagköltség és a munkadíj arányának 50-50 %-nak kell lennie, ami 1.500.000 -.1.500.000 Ft-tal teljesül, jár a maximális összeg.

 

  1. Felújítás teljes költsége:   5.000.000,- Ft

Anyagköltség:                   4.000.000,- Ft

Munkadíj:                         1.000.000,- Ft

Kifizethető támogatás:     2.000.000,- Ft

A maximális támogatási összeg 2.500.000,- Ft lenne, de mivel a munkadíj csak 1.000.000,- Ft-ot tesz ki, az 50-50 %-os szabály akkor érvényesül, ha az anyagköltségből is csak 1.000.000,- Ft-ot veszünk figyelembe, így a kifizethető támogatás 2.000.000,- Ft.

 

  1. Felújítás teljes költsége:   1.000.000,- Ft

Anyagköltség:                   1.000.000,- Ft

Munkadíj:                                        0,- Ft

Kifizethető támogatás:                    0,- Ft

A kifizethető támogatás 500.000,- Ft lenne, ha legalább 250.000,- Ft összegű munkadíjról szóló számla is benyújtásra került volna. Tekintettel arra, hogy ebben az esetben az egyik költség a lehetséges támogatási összeg 50 %-a alatt van, az 50-50 %-os szabály semmiképpen nem érvényesülhet, így támogatás nem fizethető ki.

 

A támogatást kizárólag a jogszabályban felsorolt kivitelezési, építési munkák végrehajtását és az utolsó számlák kiegyenlítését követően 60 napos határidőn belül lehet megigényelni.

 

A kérelmek elbírálása

 

A Kincstár a támogatás elbírálását a kérelmek beérkezésének sorrendjében dolgozza fel. A kérelmek elbírálására a Kincstárhoz történő beérkezést követően 30 nap áll a Kincstár rendelkezésére. Az eljárási folyamatban egyetlen alkalommal van mód hiánypótlásra, amelynek teljesítésére 30 napja van az igénylőnek. Ez a 30 nap a teljes ügyintézési folyamatot meghosszabbítja. Amennyiben a Kincstár a beérkezett adatok alapján az elbírálást követően jóváhagy támogatási összeget, akkor erről az ügyfelet egy támogatói okiratban tájékoztatja, míg a támogatás összegét az ügyfél belföldi – kérelemben megadott – bankszámlájára utalja 5 napon belül.

 

Az igénylés feltételei

 

A támogatás az igénylő/együttes igénylők esetében csak egyetlen alkalommal vehető igénybe. Az igénylés feltétele, hogy az igénylő/együttes igénylők saját, vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeket neveljenek háztartásukban és valamennyien legalább egy éve a felújítással érintett ingatlanban rendelkezzenek lakóhellyel, amelyben együttes tulajdoni hányaduk érje el legalább az 50%-ot.

Az egy éves kitétel alól kivétel a magzat, illetve az egy évnél nem régebben született gyermek, valamint az az eset, amikor az érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére egy éven belül került sor.

 

Az igénylés további feltételei még:

  • Az igénylő vagy együttes igénylés esetén legalább az egyikük rendelkezzen egy év foglalkoztatotti jogviszonnyal.
  • Az igénylő, együttes igénylés esetén házastársa vagy élettársa sem rendelkezhet az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozással.
  • A Rendeletben meghatározott építési tevékenységekre vonatkozóan a kivitelezést végző vállalkozóval 2021. január 1-je után megkötött szerződéssel kell rendelkeznie az igénylőnek.
  • A szerződött vállalkozó nem lehet sem az igénylő, együttes igénylés esetén házastársa vagy élettársa Ptk. szerinti közeli hozzátartozója, illetve sem ők, sem Ptk. szerinti hozzátartozóik nem rendelkezhetnek tulajdoni részesedéssel vagy nem tölthetnek be tisztséget ezen vállalkozásban.
  • A felújítási munkákat számlák másolatával igazolni kell, a számláknak vagy az igénylő, vagy együttes igénylés esetén házastársa/élettársa nevére és a felújított ingatlan címére kell, hogy szóljanak.
  • Nagyon fontos feltétel, hogy a kérelemhez szükséges valamennyi szükséges nyilatkozatot az igénylő kitöltse.

 

A részletekről a Kincstár folyamatosan frissülő honlapjáról tudnak az érdeklődők tájékozódni vagy kérdéseiket az otthonfelujitas@allamkincstar.gov.hu e-mail címen tudják feltenni.

 

Forrás: allamkincstar.gov.hu